Legfrissebb cikkek
Álláskeresés
Karriertervezés
Munkahelyen
Élet az Aegonnál
“Én itt szeretek dolgozni azokkal az emberekkel és termékekkel, amit az Aegon biztosít számunkra.”- Interjú Horváth Zsolttal

Tartalmas beszélgetést készítettünk Horváth Zsolttal, aki családilag már évtizedek óta kötődik biztosítótársaságunkhoz. Zsolt már hosszú évek óta a Dunapart Értékesítési Ügynökség szakmai vezetőjeként erősíti értékesítési hálózatunkat. Ha valaki, te aztán valóban régóta, családilag is erősen kötődsz az Aegon Magyarországhoz. Meséld el nekünk, […]

“A tréningjeinken a jó hangulatot gyakran emelik ki a résztvevők” – Interjú Varga Ákossal

Hogyan kerültél kapcsolatba az Aegon Biztosítóval? A főiskolai diplomám után egy kereskedelmi bank gyakornoki programjára jelentkeztem, itt pénzügyi közvetítőként szolgáltam ki az embereket. Úgy gondolom, hogy a biztonsági őrségen kívül tényleg minden feladatot elvégeztem, hiszen ezt követően értékesítés-támogatási, majd a coaching and […]

“Nekem kék vérem van.” – Interjú Hollenda Zsolttal

Honnan indul kapcsolatod vállalatunkkal? 2015-ben kerültem trénerként az Aegonhoz. Ezt megelőzően is hasonló pozícióban dolgoztam, korábban pedig foglalkoztam biztosítás értékesítéssel is. Nekem mindig az volt a legfőbb szempontom, hogy nem akartam eladni biztosítást, hanem azt mondtam, hogy tőlem lehet vásárolni. Ez tükrözi […]

“Öröm, hogy a lányom is erre a pályára lépett!” – Interjú Deák Évával

Hogyan kerültél kapcsolatba az Aegon Magyarországgal? A bankszakmából érkezem, ahol több mint 20 évig dolgoztam. Úgy gondoltam, hogy váltani szeretnék, de mindenképpen a pénzügyi területen szerettem volna maradni. 2000-ben vágtam bele a tanácsadói munkába, viszont csak egy évig maradtam akkor. Két kisgyerek […]

“A biztos háttér megerősít minket abban, hogy jó helyen vagyunk.”- Interjú Gebhardt Csabával

Miként léptél kapcsolatba az Aegon Biztosítóval? 1996 óta dolgozom pénzügyi területen. Ugyan vendéglátó szakközépiskolában végeztem Szekszárdon, és nem a pénzügy volt a meghatározó terület az életemben, hanem a zene, ami miatt a vendéglátási szakmát otthagyva, már két évtizednél is régebben zenélek. Ennek […]

Tízgyerekes apuka és profi kézilabdázó az Aegon Biztosító kötelékében – Interjú Horák Andrással és Goór Kristóffal

Az Aegon Magyarország munkatársai eltérő tapasztalatokkal, különböző szakmai háttérrel érkezve is remek csapattá formálódnak közösségeinkben! Ezúttal két ambiciózus tanácsadó mutatkozik be az Arrabona Értékesítési Ügynökségtől! Különböző korúak vagytok, mégis mind a ketten hasonló területen dolgoztok. Hogyan léptetek kapcsolatba az Aegon Biztosítóval? Horák […]

“Tiszteld az embert!” – Interjú Kiss Gáborral

Kiss Gábor közel egy évtizede, hálózatfejlesztési szakértőként segíti az Aegon csapatát. Interjúnkban kiderül, hogy miért ajánlja a fiatal korosztály számára ezt a szakmát. Fény derül arra is, hogy szerinte miért elengedhetetlen ma különböző biztosításokat megkötni minden család számára. Hogyan indult a kapcsolatod […]