Lépj velünk kapcsolatba! lepj@aegon.hu
Hogyan jött számodra a lehetőség, hogy az Aegon csapatában dolgozhass? Hogy indult a karriered a biztosítónál?

Igazából semmi speciális nincs az esetben. Korábban egy másik biztosítótársaságnál voltam tanácsadó, de már ott is vezetői karriert szerettem volna befutni. Erre viszont nem volt lehetőségem, és úgy éreztem, hogy megrekedt az akkori tanácsadói tevékenységem. A szakma befejezésén is elgondolkodtam, de mégis adtam magamnak egy lehetőséget. Alapvetően egy vezetői hirdetésre jelentkeztem az Aegonnál is és mivel az interjún kiderült, hogy az Igazgató Úrral együtt hosszabb távra tervezünk, ezért végül tanácsadóként indítottam el pályafutásomat. Már ekkor elkezdtem építeni a vezetői karrieremet is és a mai napig hálás vagyok azért, hogy ezt a döntést hoztuk! Egy nagyon jó menedzserhez kerültem 2014 őszén, aki már a kezdetektől támogatott engem a vezetővé válásban. Meg kellett tanulnom az Aegon kultúráját és hátterét, amely teljesen különbözött a korábban tapasztalttól!

Mi következett ezt követően? Hogyan alakult a szakmai utad?

Már amikor elindultam, akkor leszögeztem, hogy nem az ismerőseimen keresztül szeretnék sikereket elérni. Már elég régóta voltam a pénzügyi szakmában, éppen ezért egyből a hideghívásokkal kezdtem. Szerettem telefonálni és a mai napig kiemelten tanítom ezt a tanácsadóimnak. A belépésemet követően az első adandó alkalommal én is elkezdtem toborozni. A tudatos munkának hála nyílt lehetőség arra, hogy legyen egy csapatom és ehhez öt főre volt szükségem. Mire a karrierprogramba is bekerültem, addigra már kiemelt tanácsadóként működtem és ott voltam a legjobbak között. Végül 2016. februárjában kerültem be a Holnap Menedzsere Programba (későbbiekben: HMP), majd a nyári időszaktól tudtam menedzserként tevékenykedni. Sok lemondás volt mindez, de abszolút megérte. Úgy éreztem, hogy fontos az, hogy egy saját és erős csapat álljon mögöttem. Az elmúlt években tehát mindig azon dolgoztam, hogy a tanácsadóimat tanítsam, segítsem és motiváljam. Úgy érzem, hogy egy családként működünk!

Hogyan motiválod a tanácsadóidat? Mi segít neked ebben?

A kollégáim látják, hogy vezetőként sem szűntem meg tanácsadónak lenni! Megígértem számunkra, hogy lépésről lépésre haladva segítek nekik sikeressé válni! Igyekeztem megvédeni őket azoktól a buktatóktól, amelyeket én elkövettem. Így nálunk rendszeres a telefonálás és az időpont-egyeztetés. Heti 10-15 tárgyalásban gondolkodunk, hogy igazán aktív és eredményes lehessen egy tanácsadó. Sikerült elérnem, hogy együtt, egy csapatként dolgozzunk. Abszolút úgy érzem, hogy sikerült megvalósítani a kitűzött célokat. Pontosan ismerem a tanácsadóim menetrendjét, így a felek közötti bizalom is töretlen.

Miért jó a karrierprogramok részesének lenni? Mesélnél az élményeidről?

Mint említettem is, én a HMP-ben kezdhettem meg vezetői karrierem építését. Összejöttünk az ország minden tájáról, és mivel minden ügynökségnek más a kultúrája, ezért betekintést nyerhettünk, hogy miként működnek más igazgatóságok. Sokat tanultunk egymástól és a program felépítése is úgy van összeállítva, hogy minden alkalommal más megvilágításból tanuljuk a vezetővé válást. Ha példának okáért időgazdálkodási problémák lépnek fel, akkor könnyedén vissza tudok nyúlni a HMP-ben tapasztalt dolgokhoz. Nagyon nagy tudást és tapasztalatot gyűjthettem ott. A kollégák, az oktatók, a külsős meghívottak is rengeteg impulzust biztosítottak számunkra. A HMP programot a Kiemelt Menedzser Program (későbbiekben: KMP) követte. Ott már sokakkal együtt léptünk erre az útra, ahol még jobban tudtuk egymást segíteni. Ezen a lépcsőn már nagyon nagy kitartás és szorgalom szükségeltetik. A KMP-ben már magad is vezető vagy, és áll mögötted egy csapat és a program segít téged megerősíteni abban, hogy a legjobban csináld! Jelenleg én ebben a fázisban vagyok – mint végzett KMP tag – de nagyon szeretném megugrani ezt a szintet is. A Holnap Vezetője Programban (későbbiekben: HVP) szeretnék kinevelni menedzsereket, hiszen én is megkaptam azt a lehetőséget, amit át akarok adni másoknak. Úgy akarom felnevelni azt a csapatot, mint egy szülő a gyerekét, így az a legfőbb célom, hogy a HVP tagja lehessek a jövőben! 

Mit üzennél azoknak, akik még csak most szeretnének csatlakozni az Aegonhoz?

Úgy gondolom, hogy egy valós karrier lehetősége és az önmegvalósítás is nagy szerepet játszik ebben a szakmában. Aki úgy érzi, hogy számára ezek fontos tényezők az életben, annak itt a helye közöttünk! Itt valóban lehetőség van saját ötletek, saját tudás és a tapasztalatok beemelésére a munkában. Számos olyan program van, amely segít bővíteni ezeket a tapasztalatokat. Ilyen például az orientáció, amely ráerősít az emberek korábbi meggyőződésére, hiszen magasabb szintű vezetőktől, ráadásul az Aegon székházában kaphatnak információkat. Nagyon kedveljük az Ötletbár rendezvényt is, ahol tapasztalatcserére és új dolgok tanulására van lehetőség. A legfrissebb hálózati tagok itt is számíthatnak arra, hogy sok mindenben fejlődjenek. Az év eseménye pedig mindig a tavaszi Konferencia, ahol díjazzák az Aegon legjobbjait, régi ismerősök találkoznak az ország különböző pontjaiból. Ez nálunk mindig hatalmas élmény, és büszke vagyok az én csapatomra is, akik a konferenciákon rendszeresen a díjazottak között vannak. Ráadásul idén magam is utazhatok Bakuba egy incentív útnak köszönhetően. Számos ezüst – és bronz fokozatú tanácsadóm van és jómagam is bronz fokozatú menedzser vagyok. Ez nagy öröm számunkra!

Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a saját belsős eseményeink is hasonlóan segítik az összetartozás élményét. Rendszeresen szoktunk közös pizzázásokat tartani, legutóbb pedig egy 3D galériába mentünk el a csapatommal. Az interjúk során is mindig szem előtt tartom, hogy olyan embereket vegyek fel, akik beleillenek abba a csapatba, amiben valóban sok közös érték mentén dolgozunk a hétköznapokban. Így épül fel a mi csapatunk és ezért tudunk igazán sikeresek lenni!

Lépj, és vedd fel velünk a kapcsolatot:  https://lepj.aegon.hu/regisztracio