A Holnap Menedzsere Program a kezdetektől az Aegon Karrierprogramjának zászlóshajója, és a 2019-es esztendőben is kiemelt szerepet tölt majd be az értékesítési hálózat fejlesztésében. A kifejezetten kiscsoportos oktatás biztosítja a lehető legszemélyesebbre szabottabb tudás átadását.
A keddi napon mi is betekintést nyerhettünk a programba, ahol az aktuális képzési nap minden fontos pillanatát rögzítettük. A résztvevők olyan témákon dolgoztak, mint az igényfelkeltés vagy a tudatos jövőkép felépítése menedzserként.
A program tagjai mindezek mellett olyan mintákat is megismerhettek, amelyek követése biztosítja a sikeres menedzserként való működést.
A két nap szakmai felelőse Albert Attila és Szigeti Dávid volt, akik a hálózati vezető utánpótlásért dolgozó szakemberek az Aegon Magyarország csapatában. Dávid ismertette számunkra a hétfői nap menetét is, amely elsősorban az ajánláskérés témakörét járta körbe.
A résztvevők ennek köszönhetően megismerhettek olyan technikákat, amely segít az ajánláskérés gördülékenyebbé tételében, és megértették az ajánláskérés jelentőségét is. A program tagjai olyan módszereket is megtanulhattak, amelyek segítenek az önmarketing építésében, amely egy kifejezetten fontos elem napjainkban.
Albert Attila a két nap kapcsán elmondta, hogy olyan tanácsadói technológia és repertoár erősítése a cél, amit az új menedzserek képesek lesznek átadni a tanácsadóiknak.
A programnapok eredményesen zárultak. A résztvevők pedig néhány héten belül újra találkoznak, hogy újabb lépést tegyenek a menedzserré válás irányába!
Szigeti Dáviddal már korábban készítettünk egy tartalmas interjút, az Albert Attilával készült beszélgetés pedig hamarosan olvasható lesz a Lépj Aegon weboldal blog felületén!